KoUsagi: A túloldalon
Gyűrűk ura fanfiction

>>A Kapunál folytatása, a gyűjtemény második darabja. KoUsagi szemszögéből. A kapu elhagyása utáni percei fentebb említettnek. Sok-sok könny, szenvedés, és némi meglepetés a végére...
Jó szórakozást ^.-
*******************************************************************************************************************

Hideg. Köd. Eső.
Ez annyira jellemző rám. Sóhajtanom kell.

Még egy lépést teszek, s nem tudom magam tovább visszatartani.
Megfordulok.

Semmi. Levegő. Üres levegő. Ködös levegő. Semmi kapu.

Szinte sohasem sírok. Most viszont érzem, ahogy valami sós kegyetlenül marja az arcomat.
Könnyben ázom. Reszketek. Ismét. Átölelem magam, csukott szemmel, s azt képzelem, karjaim a te karjaid.
Melegség. Nyugalom. Védelem.

Te.

Újra és újra magam elé idézem; leveleken landoló hópihe susogása...:"KoUsagi... hölgyem... ne gyászolj!" Emlékezem illatodra, ízedre...

Nem... bírom... ki... ezt a fájdalmat!

Könnyek. Puszta könnyek. Ez az, amit legvégül adtál nekem, Legolas. Keserű, zöldízű könnyeket.

Bár az én hibám volt. Jobban is tudhattam volna... Egy másik világból való tündét szeretni őrület... jellemző rám.

Gyűlölöm magam. Gyűlölöm a sorsot. Gyűlölöm a végzetem. Nem akarok figyelni rájuk!

Csupán egyvalamire vágyom: rád. Hangodra, gondolataidra, szemeidre, füleidre, érintésedre... nyelvemmel játszó nyelvedre...

Abba kell hagynom az önsajnálatot!

Íme, harcos önmagam. Lassan megtisztítom arcom. Újra körülnézek. Köd. Felhők. És hideg.

Sehol senki. Mi történt itt? Már megint az a Dark varázsló csinált valamit? Akkor inkább nem akarom tudni a választ.

Hallok valamit. Na ne. Nem lehet.
De muszáj, hogy az legyen. Az izgatott, édes hangja az egyetlen nőnek, akiért mindent feladnék.
-Miya-chan!!! - kiabálom magamból kikelve. Most már látom is őt, bár még mindig messze van. Rámnéz, érzem. és... ó nem. Elájult.