KoUsagi: A kapunál - Gyűrűk ura fanfiction

Miért szeretlek?

Bár ne érne véget ez a pillanat; még ne.

Ahogy egy anyagává olvadunk az izzó érzéseknek, halni vágyom, azonnal. És tudom, hogy sokezer évet élek meg, míg te egyre idősebb leszel; elhervadsz és végül lehullsz, mint a leggyönyörűbb virágok, ha eljön az évszakváltás ideje.

Nem állom ki ezt a szívfájdalmat. A bizonyosság, hogy mégis úgy lesz, csak növeli kínom. Tudom, hogy egyszer túl teszem magam rajtad, túl az érzelmeken, melyeket puszta lényed kavart fel lelkem hideg vizének felszínén.

Remegsz. Tudom, túl jól tudom. Ez az utolsó csók gyilkolja lényed. Ösztönösen átölellek.

Minden sejtem vigasztalni vágy.

Sós. Könnyed hullik. Hiszen te rázkódsz!

-Ne... KoUsa... hölgyem... ne gyászolj! - suttogom neked puhán.És mégis, sírsz, ahogy szenvedélyesen tovább csókolod ajkaim. Igazi ember vagy; tünde nem tudna ilyen végletesen szeretni. Ez érintett meg azon az ezüst estén is...

Akkorra már belém voltál szerelmesedve, ugye? Éreztem én azt jól, ahogy keresztülfutottam a párás erdőn, kergetve téged, s a hold csillámát arany hajadon. Szívem túlcsordult az örömtől, s nevettem, mint egy gyermek.
Míg a világ világ lesz, elő fogom tudni idézni a füvek, a nedves föld s a viaszos holdfényben fürdő vízesés aromáját, ahogy összemosódik friss, éltető, bár halandó-törékeny illatoddal... Látni foglak, ahogy mosolyogsz rám ártatlanul s mégis kihívóan... S azt az első csókot, hideg víz zuhatagában... Oh, mennyire kívántalak akkor magaménak! Pusztán bőrőd érintése megszédített, s elvesztem mindörökre, bár az egész nem tartott tovább pár másodpercnél.

Akkor csak egy könnycseppet ejtettem. Bensőm mélyén éreztem, hogy nem lehetünk hosszú ideig boldogok, és elviselhetetlen kín lesz majd osztályrészünk.

Végzetünk nem egymásnak teremtett. Barátaidat keresvén kerültél ide, egy Krynn nevű világból... És halandó Ember vagy, míg én hosszú, tünde létre vagyok kárhoztatva.
Puszta találkozásunk is csupán a véletlen műve volt. Nem lehettem volna ennél szerencsésebb. Szerelmed tűz, mely felgyújtja és egyben gyógyítja testem. Tünde nő még nem tudott ilyet tenni velem. Megrázó módjától emberi szerelmednek csak arra vágytam, hogy magamévá tegyelek. De te nem engedted. Először nem.

De aztán jött az a titokzatossággal teli éjszaka. Vissza kellett fizetnem minden tanításod - méghozzá azzal, hogy megmutatom neked a szeretkezés tünde módját.
Oh, újra látni magam előtt lágyan izzó, varázslattal átjárt tested, egy folyóvá válva enyémmel! Újra hallani sóhajod, mely szállt, szállt magasra, a fák csúcsáig...
Igen, addig öleltelek illatos juhar-lombok alatt, míg azok a vágyaid is betöltettek, melyekről nem is tudtál, hogy léteznek benned.

Már bánom, hogy úgy tettem. Csak megnehezíti az elválást. El kell engedjelek. Mióta csókoljuk egymást? Nem tudom.

-Legolas, engedd. - Elrond. Ő az egyetlen, aki visszateleportálhat a világodba. S a kapu tárva-nyitva áll.
Utoljára ér szám szádhoz. Hallom hangod muzsikáját, az egyetlen hangot, melytől térdre esek.
-Mindig emlékezni fogok rád, Legolas kedves... -Mintha gondolataimban olvasnál. Gyöngéden rám mosolyogsz. - Vigyázz magadra. Találj valakit- Hangod elcsuklik. Nem tudod folytatni. Megcsókolom drága kezed; utoljára teszem.
-Én rendben leszek. - Hazugság. nem leszek. Soha többé. -Ég veled, KoUsagi. Találd meg a boldogságod, ahol meg kell találnod.
-Úgy lesz. -Hát te is hazudsz, kedvesem? Csupán szemeid kiáltják az igazat: "úgy fogok meghalni, hogy a két veled töltött hónapra gondolok."

Kezed kicsúszik kezeim közül. Utoljára érzem bőröd bőrömön.

Keresztülsétálsz a millió színnel örvénylő kapun. A felszín hullámzik, ahogy az utolsó lépést teszed a túlsó oldal felé.

Csupán illatod marad itt. De egy szellő végigsöpör a termen, s már csak egy szimfónia vagy, mely visszhangzik szívemben.